Életre kelnek a belvárosi kirakatok
Kreatív csoportok vesznek birtokukba a belvárosban 22 darab frekventált helyen lévő kirakatot

2006. június 28. 23:22 Három hónapra művészek, kreatív csoportok vesznek birtokukba a belvárosban 22, frekventált helyen lévő kirakatot, amelyek eddig csak a városképet rontották. "Számos belvárosi kirakat bérlők, befektetők hiányában üresen áll és rontja a városképet" - mondta az első képzőművészeti célokat szolgáló kirakat megnyitóján Steiner Pál, az ötödik kerület polgármestere. A politikus elmondta: a kezdeményezéssel elsősorban a Budapestre érkező évi mintegy 20 millió turistának, no meg az ügyes-bajos dolgai intézésére itt tartózkodó napi mintegy 4-500 ezer embernek kívánnak esztétikai élményt nyújtani.
A kirakatokba árnyképes mesék, természetfotók, divattervek, a régi Budapestet bemutató fényképek kerülnek, s a kiállító művészek bemutatják az aktuális fővárosi programokat és létrehoznak egy rejtélyes "sztetoszkópkirakatot" is, amely valamilyen módon hangokat ad majd ki. A sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló Sas utcai kirakat kevésbé ismert magyarországi településeket igyekszik bemutatni részben fényképekkel, egy fiktív utazás keretében, s a megnyitó alatt a kirakatban két fekete bőrű fiatal üldögélt fehér gumicsizmában. "Minden kreatív művészeti kezdeményezésnek helyet kell adni, remélem, hogy a járókelők hamarosan úgy érzik majd magukat, mintha egy tárlatot látogatnának" - mondta Steiner Pál, aki 22 csoportnak és művésznek adta át ünnepélyesen a kirakatok kulcsait. A helyiségeket egyelőre három hónapra vehetik birtokukba a művészek.
Sajátos performansz volt szerdán az egyik belvárosi kirakatban, két fiatal élő bábuként vette birtokba az üzlethelyiség portálját. Ők az egyik nyertesei annak a rendhagyó "Fogadj örökbe egy kirakatot" elnevezésű pályázatnak, amelyet korábban a belváros-lipótvárosi önkormányzat hirdetett az elhagyott kirakatok megszépítésére. Csaknem hetvenen pályáztak a kirakatok művészi célú hasznosítására, a legjobbakat zsűri választotta ki. A nyerteseknek egy hét alatt kell berendezniük a jelenleg üresen álló utcafronti kirakatokat, így júliustól már láthatóak is lesznek. A járókelők így megcsodálhatnak majd fotósorozatot Szentivánéji álom címmel, láthatják majd fiatal divattervezők munkáit, és meséket is árnyékképek segítségével - olvasható a belváros-lipótvárosi önkormányzat közleményében. Steiner Pál, polgármester hirdette ki szerdán a pályázat nyerteseit, akik huszonkét belvárosi kirakatot szépítenek majd meg. Ezzel a városkép javítása mellett, az alkotó tevékenység támogatása is cél volt.
A győztes pályázók azt vállalták, hogy három hónapig tartják rendben a rendelkezésükre bocsátott kirakatot. Ez azonban megszűnik, ha közben az önkormányzat bérleti vagy használati szerződést köt arra. Várhatóan nyár végén egy következő pályázatot is kiírnak, akkor a tervek szerint újabb kirakatokat vonnak majd be az akcióba.
Hivatkozások:
Életre kelnek a belvárosi kirakatok - mti.hu, 2006. június 28. 23:22